A Jézuska az idén nagyon kedves volt, a fa alatt szépséges ajándékok vártak mindenkit és én mire bukkantam..egy gyönyörű boritékra, amiben Amanda ajándéka rejtőzött..egy kis történet tőle:
Még nyár volt mikor anyáék odahívtak a nappaliba. Leültünk és azt mondták, hogy most pár hónapig esély sem lesz arra hogy újra lombik programra menjenek. Persze rögtön kétségbe estem, mert minden vágyam volt egy kistestvér. Szinte már zokogtam, mikor azt hiszem Anya mondta, hogy azért mert már a pocakjában van egy baba. Na persze, hogy ettől a mondattól nem hogy sírtam hanem bőgtem örömömben. Eltelt 1, 2, majd 3, hónap. Aztán 4 majd 5,mely harmadik napján éreztem először hogy rúgott és talán 25-én tudtuk meg hogy fiú lesz. Miközben lement az a négy hónap annyit kerestük a neveket, annyit fogtam anya hasát és annyi jó történt. Az utolsó hónapban annyira izgultam, hogy minden este kikésztettem a ruhámat, hátha menni kell. Ugyanis Anya megígérte, hogy ott lehetek a szülőszoba előtt, mikor az öcsém megérkezik. Aztán hipp-hopp, egyik reggel, Apa bevitte Anyát a kórházba, de természetesen előbb felkeltettek. Csak annyit mondtak, hogy bemennek a kórházba, és ha azt mondják, hogy ma megszületik Barnabás, akkor én is bemehetek a Papával. Be is mentünk. Vagy 2,5 órát vártunk, legalábbis nekem nagyon sok időnek tűnt. Kint ültünk a Papa, Ingrid és én. Nagyon izgultunk, Nem hazudok, én vagy 200 –szor kérdeztem meg hogy: „mikor jönnek?”, „hol vannak”?” mit csinálnak már”?
Hamarosan eljött a csoda, Anya kilépett az ajtón egy pinduri kisfiúval. Alig tudtam megszólalni. Ezt a pillanatot vártam egész életemben. Sajnos csak egy kicsit láthattam, mert be kellett menniük a szobájukba, mi pedig hazajöttünk és vártuk a hívást, hogy mikor mehetünk. Többször is voltunk bent Anyánál és Barninál. Nemsokára hazajöttek és mi készítettünk Apával egy hatalmas feliratot, hogy „jó, hogy itthon vagytok!!” Itthon óvtuk, védtük, dédelgettük Barnit. Lassan felfedezte a játékokat és a hangokat. Nagyon sokat játszottam és játszok Barnival. Amikor már kicsit nagyobb lett, akkor mindig a nagykádban fürdött. Jobban mondva fürödtünk, és még most is. Barni valahányszor meghallja hogy:” pancsi”, egészen extázisba jön, vagy azt, hogy: „kaja”, te úristen le sem lehet állítani. Barni, ugye most 9 hónapos és annyira szép és okos. Ezt nem csak a testvéri szeretet mondja, hanem , tényleg szép, nem?
Azért mondom, hogy okos, mert pl. tud integetni, néha már tudja, hogy hogy csinál a Kifli akit imád, és van egy járgánya, (amit Helénától kapott) amivel egész ügyesen közlekedik. Ezzel a járgánnyal mindig játszunk, pl. a folyosón száguldozunk, vagy én neki megyek nekifutásból.
Ha végig gondolom ezt az egészet, ezt a 18 hónapot, míg Anya hasában volt , míg a kórházban voltak, a fürdéseket,, a kacagással teli játszásokat. Eszembe jutnak apróságok, hogy mennyire nehéz és fáradságos munka egy kisbaba, miközben mos, főz, takarít. Mégis áll a lábán, van kedve ,meghallgatni a baromságaimat, segít ahányszor csak kérem, megkapok mindent és annyit , de annyit foglalkozik velem és a családdal.
Úgy érzem ezt nem lehet nagyon sok köszönömmel kifejezni. Ezért készülök egy hatalmas ajándékkal Anya szülinapjára és remélem tetszeni fog neki. De addig is:
Anya, nagyon köszönöm, nagyon köszönöm, nagyon köszönöm, nagyon köszönöm,…….
Szerintem így gondolja Barni is és képzeljétek megtudtam, hogy a sok-sok „dáj-dáj”, köszönömöt jelent.
Amanda
Utolsó kommentek