RK annyit nyaggat, hogy írjak már a blog-ra….Hát gondoltam, ha szeretnék magamnak egy kis nyugtot, akkor inkább összeszedem magam és írok. Bár nem csak az ihlettel van a gondom, hanem azzal is, hogy inkább Barnival vagyok, ha van egy kis időm, minthogy a gépen verjem a billentyűket. Ismét csak „csöpögős” dolgokat tudnék írni, de bárhogy próbálom „férfi szemmel” nézni a dolgot, valahogy nem a megszokott reflexek működnek, ha Barniról van szó…
A mai reggelről.
Reggel van ismét, már megint ébreszt a telefonom. Nincs lustizás, rögtön felkelek, mert Barni is vagy már felkelt, vagy mindjárt kel, és szeretnék vele is egy kis időt eltölteni. Mosakodás gyorsan, aztán bemegyek a szobájába, odalépek a kiságyhoz, még hason fekszik és jókat szuszog, de már látni, talán nem olyan mélyen alszik, mert elég intenzíven mozog a szemhéja és ráncolgatja a homlokát. Addig is elkészítem a reggelit. Még mindig semmi nyöszörgés. Hát akkor jöjjön a kajálás is. Tele hassal a következő „állomás” a mellékhelység lenne, de azért odafele bekukkantok a szobába megint: bár már fejét megfordítva, de mindig szuszogás… Akkor irány gyorsan a dologvégzés, nehogy felébredjen közben.
Erősödő nyöszörgés a gyerekszobából: a francba, innen nem tudok éppen most felkelni... Hallom, anya már megy, és készíti a kaját a Nyekergőnek („anya siess már, már nagyon éhes Barni, nem értem, mi tart ennyi ideig…”- gondolom). Aztán kis szepegés, és már hallom is –két szobányi távolságból- a már-már megszokott hangos, óriási, jóleső nyelések hangját. Amíg folyik az evés, türelmetlenkedve mosom a fogam, hogy időben odaérjek a kaja végére, és büfiztethessem a tokásodó, kerekképű, jóllakott fiam (nem tudom különben, hogy a mi a jó abban, ha teleböffenti –esetleg nem csak légneműsen- az embert egy ilyen emberpalánta, de mégis jó érzés, ha megkönnyebbül a kis Csomag mennydörgő büfitől). És tényleg jött hozzám nyöszörögve Barni, hogy aztán elmehessünk együtt öltözködni.
Gyerek ágyra, hogy lásson, én meg gardróba be ruhát választani. Közben persze fél szemmel gyereket nézem, és vissza-visszatérve az ágyhoz, gagyogok/próbálkozok hülyén, össze-vissza azért, hogy a kisember reagáljon valamire. Nem is marad el a siker, apuci megkapja a jutalmat a próbálkozásaiért: fülig érő szájjal próbálja (holott még rendes állapotban sem tudja megfelelően) forgatni 120-szal a nyelvét, és válaszolni a hülyén, esetlen, kb. bölcsis szinten gagyogó apukájának. A válaszreakciók egyre változatosabbak: az „Aggüüü”-től, a nyálbugyborékoláson keresztül, a nyelv-mutogatásig sok minden (persze folyamatos a kópés nevetésen kívül). Szóval így szép lassan csak-csak felöltözöm. Közben egy gyors mozdulattal majdnem (sajna nem voltam elég gyors) megmentem a paplanom egy visszaköszönő kajakortytól (anya, légy szíves ágyat húzni… :o))).
Az öltözés befejeztével egy gyors passz és már anya kezében is a Csomag, hogy elindulhassak arra a helyre, ahol mostanában egy kiemelt motivációm van csupán: mindent gyorsan, jól megcsinálni, és minden olyat elkerülni, amely megakadályozná azt, hogy siethessek a fiamhoz.
Utolsó kommentek