Van itt még egy valaki, aki naponta hozz örömet az életembe, és akiről sosem hittem, hogy ilyen nagyon és feltétel nélkül fogom tudni majd szeretni. Ő Kifli, a vizsla.
2006 októberében érkezett hozzánk egy olyan napon, amikor nagyon el voltam keseredve. Reméltem, hogy a baba hiányát enyhítheti az ő jelenléte. Azt hiszem, mindent meg is tett ezért, nagyon jól végezte a dolgát. :-) Az én szívembe szinte egy pillanat alatt igen mélyre került. Nagyon hálás vagyok a sorsnak érte. Egyedül hoztam őt haza, mindenkinek meglepetés volt. Amandáért úgy mentem az iskolába, hogy Kifli a kezemben volt. Sajnálom, hogy a pillanatot csak leírni tudom, mert nagyon jó lenne újra látni ilyen boldogságot. A párom mikor délután hazaérkezett csak annyit mondott, :"tudtam, hogy ez lesz!" Fenntartásokkal fogadta, neki a kutya jelenléte kicsit mást jelentett, mint nekünk. Jó pár alkalommal az elmúlt évben lejátszották a maguk csatáját, de kijelenthetem, Kifli már mancsában tartja az egész családot. Nagyon ért hozzá, hogyan kell mindenkit levenni a lábáról. Elnézte nekünk, amikor kitaláltuk kutyaiskolába járunk. Végigcsinált velem egy alapfokú és egy középfokú engedelmességi tanfolyamot, már itt díszeleg a falon az oklevele. Bármit megtesz, csak nekünk jó legyen. Na, jó ez nem azt jelenti, hogy nem rosszalkodik, mert hát bizony ahhoz is remekül ért. De hálás értünk, szeret minket, és mi sem vagyunk ezzel másképpen.


Utolsó kommentek