Telnek a napok, én meg csak azt veszem észre, egyre nagyobb méretet öltök. Persze mindenki nyugtat, hogy „ááááá, dehogy, olyan kis csini vagy”de én tudom: elkezdődött az igazi bálnásodás. Tegnap kihasználva a pár nap szabit, úgy döntöttünk megnézzük végre a Schoenbrunn-i kastélyt és egy kicsit magunkba szívunk a bécsi karácsonyi vásár hangulatából. Ezért reggel 6-kor felkerekedtünk és autóztunk egészen Bécsig. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy útközben lepisiltem egy-két bokrot. Nem tehetek róla, egyszerűen nem bírom sokáig. A kastély gyönyörű volt, nekem hatalmas élmény.
Gyerekkoromban nagy Sissi rajongó voltam, sokat olvastam róla. Régen szerettem volna eljutni oda, hát most sikerült. Szerintem nagyon korrekt módon oldották meg az „idegenvezetést”. Kaptunk egy mobiltelefonnak látszó tárgyat és az mondta szobáról-szobára azt, mit látunk. A kastély után, a híres bevásárló utcán költöttünk el egy kisebb összeget (de tényleg), majd ettünk pár falatot és sokat sétáltunk.
Nagyon jól esett és bár igazán hideg volt, kifejezetten élveztem. Egyetlen egy gondom csak az volt, hogy a ruhaválasztás nem volt a legtökéletesebb, illetve tegnap rájöttem talán nincs is a ruhatáramnak olyan része, ami a következő 3 hónapban majd szuper kényelmet biztosít. Alapjában az a baj, hogy mivel nincsenek hatalmas méretű ruháim, mostanra már kifejezetten kicsik rám. Ezért úgy éreztem magam, mint egy töltött galamb.De a férjem kedvessége, odafigyelése és tegnapi jókedve feledtette velem mindezt és végül is összefoglalva egy nagyon szuper nap áll mögöttem.

Utolsó kommentek