Gondolkodtam milyen címet adjak, most ez jut eszembe. Ugyanis az én picike fiam az őrületbe kerget. Tegnap egész nap buli volt bent , este már kérleltem legalább meséljen, minek örül ennyire, mert úgy hullámzott a hasam, mint a legnagyobb viharban a tenger. De nem avatott be, sőt egész éjjel folytatta. Mikor alszik vajon?
Tartozom valamivel. A kedvencek közül kifelejtettem valamit, illetve valakiket. A halaimat. BF azt képzeli hogy lányok, de ebben én pl. nem vagyok biztos.Hosszú évek óta volt mindig akváriumom, a legkisebbtől egészen a mostani csodáig. Köszönhetem most ezt BF-nek, aki némán tűrte az ötletet az építkezésünk alatt: „ a nappali dísze egy hatalmas akvárium lesz, diszkosz halakkal.” Mint eddig oly sok mindent együtt meg is valósítottuk és talán igazam lett: EZ lett a nappalink dísze. Íme:
Utolsó kommentek