Ma reggel az István kórházban kezdtem. Megnézték ultrahanggal a combomat, miért fáj ilyen nagyon. Persze vagy 1,5 órát várattak, pedig Apu is velem volt és mondta a nővérnek, hogy mindjárt szülök, de látszólag nem érdekelte, illetve jópofizott..de kivártam a soromat. Végülis ez nem lenne baj, csak olyan rosszul éreztem ott magam a járvány miatt, így inkább kint ácsorogtam. Még jó, hogy ma ilyen csodaszép volt az idő. Persze a lábamra semmi okosat nem mondtak, illetve látják, hogy hol fájhat, van ott valami zsírcsomó, de szerinte majd elmúlik ha megszülök. Addig meg feküdjek, napi 15 órát legalább. Hiába mondtam neki, hogy a terhességem előtt is fájt, egyfolytában azt hajtogatta, hogy a "baba már nagyon nyomhatja.." Feladtam...csak utálom ezt, hogy valami ilyen nagyon fáj, még sincs oka. Hazafelé vásároltam, meg tankoltam, elmentem Amandáért az iskolába, ahol levettek az ebéd pénzzel, így a mai napom 35 ezerbe volt..

Viszont vettem Barninak egy-két apróságot. Amióta meg itthon vagyok, takarítok. Kimostam Barni és Ami szobájában a függönyöket és a miénket is. A 3 szobában ablakot is pucoltam, meg a hatalmas tükröket is. Közben ágyneműt húztam mindenhol, azóta meg mosok, mint egy maci.

Büszke vagyok magamra, mert le tudtam állni, azzal a kijelentéssel...holnap folytatom. Nem szeretnék éjjel szülni menni, mert hiányzik a férjecském. Még 2 éjszaka nélküle. Nem is gondoltam, hogy ilyen rossz lesz. Azt hiszem ma az ő alvós pólójában alszunk Barnival....