Sokat gondolkodtam mostanában. Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, egy cél vezérelt. Írni azért, hogy majd később megmutathassam Barninak, milyen gyönyörű várandóságom volt vele, milyen nagyon vártuk őt és talán valamit az írásaimon keresztül adni majd neki.. később, amikor már nagyobb lesz, amikor majd megérti, tényleg ő az én kis csodám.
Az elmúlt hetekben viszont nem érzem a kreativitást az írásra, ha valami kis időm van, jobban szeretek vele lenni, megnevettetni és hallgatni a kacagását, sétálni vele nagyokat..
Most itt állok tanácstalanul, mert a blogomon keresztül nagyon sok "barátnőt" tudhatok magam mellett, az írásaitokat olvasom napról-napra...Hiányoznátok, bevallom!!!!
6 hónapja vagyok már itthon, -munka nélkül-, ami egyrészt szuper, mert csodás helyen lakunk, a sétáink többet érnek mindennél, most is a kertben hancúroztunk Kiflivel...én mégis kicsit haszontalannak érzem magam. BF minden reggel elmegy itthonról, pedig ő is úgy maradna velünk, de neki mennie kell. Egész nap van elfoglaltságom egy ekkora házban, egy ilyen pici babával, nem erről beszélek. Tudom, nekem most ezt a főfoglalkozásom, olyan ez, mint Rezsőnek a rózsaszín ruhacsipesznek, akinek mosott ruhákat kell harapnia a szárítókötélen…
Talán a legnagyobb baj az, hogy nem igazán találtam még meg az utam, nekem kell valami, ami célként lobog előttem, amiért érdemes lesz majd felkelni akkor is, amikor már Barninak nem lesz rám szüksége a nap 24 órájában. Hát ezt keresem most, addig meg élvezem a kisfiam szeretetét, ami nem szűnik meg soha, amit érzek minden reggel és este..
Ez most egy ilyen bejegyzés lett.., mert nem lehet mindig minden tökéletes, még a blogok világában sem!!
Utolsó kommentek