Ma arra lettem figyelmes, hogy HOPP, már milyen rég nem jártam a saját blogomon sem. Remélem, Barnit majd később kárpótolja az, hogy az időmet vele töltöm inkább, illetve Amandával. Elindult az iskola, amire megint sokat készültünk, vásároltunk és még mindig nincs vége. Barni eközben nagyfiúvá cseperedik, büszke vagyok rá az uszodában ahol is, ma is 5 alkalommal merült és tényleg olyan mintha mindig is ezt csinálta volna. Szépen fejlődik, lassan kezdjük elhagyni a tápszeres étkezéseket, illetve igyekszem minimálisra csökkenteni. Ez megint nem kis feladat, mert az ételek bevezetése, nem mindig zökkenőmentes, de végül mindent elfogad, aranyosan eszik, kóstolgatja az új ízeket, én meg nagy örömmel készítem neki, napról-napra. A forgás már remekül megy és már tolatni is tud. Nézegeti a játékokat, és már van kedvenc elfoglaltsága is. Kifli, ő a favorit, Barni hangos kacagásokkal köszöni meg neki az idétlen futkározós bemutatót, a labda visszahozását, vagy csak egyszerűen azt, hogy Kifli sosem felejti el odaadni Barninak járó pusziját, ami a fiatalembernek hihetetlenül tetszik.

Nehéz időszak ez, mert már feküdni nem olyan izgi, de ülni még nem tud, kézben meg csak nem lehet egész nap, de van, hogy így van, ezért én sokszor annyira elfáradok, hogy úgy érzem, nem birok ki még egy ugyanilyen napot, de aztán jön a reggel és a kisfiam hatalmas mosollyal fogad a szobájában és én máris úgy érzem, bárcsak sosem nőne fel, mindig ilyen pici maradna. A napok úgy telnek, hogy Barni igyekszik Apával reggelizni, de sajnos ez nem mindig sikerül. Ha viszont igen, akkor Apa és fia egy nagyon kellemes reggelit töltenek el együtt, majd Barni az ágyban landol, Apa pedig el is viharzott. Ekkor még egy szundi következik, majd Anyával a reggeli készülődés, főzés, pakolás, séta, majd már várjuk haza a tesót, és igyekszünk kibírni délutánig, amíg Apa ismét itthon lesz. Naponta kb. 3 alkalommal alszik, kétszer kb. fél órát és egyszer olyan másfél órát…majd jön a mi kedves barátunk, aki nem csak Barni szívébe férkőzött be, de mi is nagyon örülünk ennek a barátságnak. Álommanó, már a családunk kicsi tagja, remélem Barni mellette fog felnőni. Még mindig reggelig buliznak, majd kezdődik egy új nap, amelyek olyan gyorsan követik egymást, hogy én csak szomorkodom, mert mindjárt felnő az én pici fiam.