Ez a napló Barni naplója, de azt szeretném, ha majd egyszer elolvassa, tudjon meg sok mindent a családjáról, arról, hogyan éljük a napjainkat. Ezért születnek néha postok Amandáról is, na meg azért, mert Ő is az én gyermekem.
Amikor Amanda a világra jött, elmondhatom, csak én vártam őt. Persze mellettem voltak a szüleim, a bátyám..barátokról nem igen mesélhetek, mert akkor a barátaim mind fiatalok voltak, gyerek nélkül, nem igen tudtak mit kezdeni a helyzettel. De nem is baj ez, hiszen így van ez jól. Apukám nagy támasz volt nekem, talán ezért alakult ki közöttük egy különlegesen szoros kapocs, ami a mai napig is tart. A Papával lenni, a Papánál aludni mindig nagy boldogság. Amanda nagyon aranyos baba volt és ezt nem csak azért mondom, mert az idő megszépítette már, hanem ez így is volt. Sosem volt vele semmi baj, talán tudta, milyen nehéz nekem vele egyedül és ezért inkább csak boldogságot adott, mint problémát. Amikor ovis lett, két nagyon jó barátnőre tett szert, én pedig az anyukájuk személyében egy nagyon jó barátnőre. Nagyon mély barátságok lettek ezek, én nagyon sokat köszönhetek a barátnőmnek, aki támaszom volt a hétköznapokban, aki segített, hogy úgy éljünk "velük" mint egy nagy család. Sok időt töltöttünk együtt, és én ezt sosem felejtem el. Amanda itt látott először "igazi" családot, Apukával...Sokszor vettük azt észre, hogy Ami Árpihoz bújik. Ekkor éreztem először igazán, hogy a lányomnak hiányzik valaki. Amikor BF része lett az életemnek, Amanda szeretettel fogadta, örült neki, hogy neki is lehet Apukája és ezt nekem több alkalommal, mondta is. Nem mondott soha semmilyen kritikát, mert ha Anya őt választotta, úgy érezte neki is tökéletes lesz. Büszke vagyok a lányomra, mert sok felnőtt megirigyelhetné az alkalmazkodni tudását, a feltétel nélküli szeretetét. Amikor Barni megszületett, Ami szemében csak boldogságot láttam és ez így van a mai napig is. Sokszor viszi el a szobájába, fekszenek az ágyon, Barni kacag, Ami szórakoztatja. Az esti fürdések is olyan édesek. Nem érzek féltékenységet, pedig biztosan most több figyelem jut Barnira még akkor is, ha igyekszem erre odafigyelni.
Ami tökéletesen veszi az iskolai akadályokat bár nem is igen kell őt noszogatni, mert elfogadta, hogy ebben nálunk komoly szigorúság van. Még hosszú oldalakon mesélhetnék róla, de csak az tudnám elmondani százszor és még százszor, milyen büszke vagyok rá és nagy boldogság nekem az, hogy Én lehetek az anyukája…
Utolsó kommentek