Napló Barniról

Kriszta feljegyzései Barniról

Fotóalbum

Utolsó kommentek

  • Sav Jánoa: Édességek • Ajándék (2017.06.28. 18:42) Szomorkás vasárnap
  • Sav Jánoa: Ezt próbáltátok már? Édességek · Ajándék (2017.06.28. 18:40) Szomorkás vasárnap
  • Sav Jánoa: Ezt próbáltátok már? <a href="http://usacandy.hu">Édességek · Ajándék</a> (2017.06.28. 18:38) Szomorkás vasárnap
  • gneke: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk! gneke és családja (és ha ráérsz kukk be hozzám egy játékra) (2010.12.25. 16:10) 1 év után
  • masika: Jó olvasni rólatok:-) (2010.11.18. 03:01) 1 év után
  • Utolsó 20

Lilypie 1st Birthday Ticker

Ingrid

2007.11.26. 19:58 - RKriszta

Címkék: ingrid

Különleges barátság a miénk, hiszen abban a modern világban kezdődött, aminek az a neve: internet. Egy olyan fórumon találkoztunk, ahol mindenkinek egy cél lebegett a szeme előtt: BABA! Egy ilyen helyen az ember hetekig-hónapokig tapogatózik vajon ki lesz az, akivel több lesz ez, mint egy internetes barátság. Azt hiszem az első topic találkán, mindketten tudtuk,mi ezentúl nagyon jó barátnők leszünk. Így is lett! Nagyon sok hasonlóság van köztünk, persze mások vagyunk, de egymást feltétel nélkül szeretjük azóta is. Nagy örömömre férjeink is megkedvelték egymást.
Amikor közeledett az esküvőnk, talán sokan csodálkoztak, de én azt éreztem, Ingridet szeretném magam mellett tudni, ő lesz az én esküvői tanúm. Talán nem véletlen, hogy ott voltam mikor Ingrid megtudta a nagy hírt, hogy Heléna úton van, és akkor is vele voltam, amikor 9 hónap múlva Heléna megérkezett erre a világra. Én láttam őt először, láttam, ahogyan kibújik a pici kis feje, ahogyan először csodálkozik rá arra, van élet anyuci hasán kívűl is. Olyan élménnyel lettem gazdagabb azon a napon, amiért örökké hálás leszek neki.
Ingrid hősként viselkedett a szülés alatt, igazán nem nehezítette meg a helyzetemet, pedig volt bennem némi félelem. Akkor már Barni itt volt a pocakomban és aggódtam mi lesz, ha nagyon fog szenvedni, ha majd hisztis lesz, akkor hogy fogok majd én szülni? De ő igazán remekül viselkedett akkor is és a szülés után is.  Nagyon gyorsan beletanult az anyaszerepbe, Heléna igazán boldog lehet, hogy ilyen anyukája van./az apukájával sem lehet gondja. :-)/
Ahogy már korábban írtam, Ingrid is velem volt mikor megtudtam a hírt, hogy a mi  babánk is megtalálta a felénk vezető utat. Száz szónak is egy a vége, hálás vagyok a sorsnak a barátnőmért! (itt szeretném megjegyezni ő a blogom főszerkesztője, az én nagy segítségem!!)

A folytatás

2007.11.26. 19:22 - RKriszta

Címkék: amanda

Hiába volt nagy a meglepetés, nagyon gyorsan hozzászoktunk a gondolathoz, hamarosan egy pici életről kell majd gondoskodnunk. De egy valami még előttünk állt. Elmondani a lányunknak, hamarosan kistesója érkezik. Sokáig gondolkodtunk, vajon mikor cselekszünk helyesen.? Ha azonnal megosztjuk vele az örömünket, hiszen annyira vágyik már egy tesóra. Vagy várjunk egy picit, míg biztos lesz, és egy kicsit erősödik bennem ez a pici élet. De amint eljött az este, tudtuk, el kell mondanunk. Nézett rám a kis szemeivel, mikor elmondtam neki:”nem lesz több lombik beavatkozás”. Azt hiszem, nem értette, mert már könnyes volt a szeme mikor azt kérdezte: „De miért Anya?” Azt hiszem azt válaszoltam erre:” Tudod elindult felénk egy olyan gólya, aki a tesódat hozza nekünk”. Másodpercekig csak nézett ránk, majd ugrálni kezdett és azt kiabálta: „Lesz tesóm, lesz tesóm….!” Úgy érzem, ezekért, a pillanatokért érdemes élni és ezek azok, amiért már nem számít semmilyen kudarc és kétségbeesés, ami mögöttünk állt.
Ugyan ez a blog elsősorban Barniról fog szólni, illetve arról az időszakról mikor őt várjuk, anyai szívem nem engedi, hogy kihagyjam a lányomat, Amandát.
1997. június 09-én érkezett el a pillanat arra, mikor a kórházba egyszerűen, muszáj volt bemennem. Amit magammal vittem, az egy 38 hetes pocak volt és egy név a fejemben: Amanda. Akkor még nem tudtam mi fog velem történni, talán 19 évesen fel sem fogtam azt, ami körülöttem zajlott. Amanda nagyon rendes volt már akkor is. Pár óra vajúdás után Június 10-én 00.20 perckor megszületett az én pici lányom. Az első kérdésem az volt: „Ugye rendben van vele minden?” Azóta is sokszor eszembe jut ez a mondat.
Azt hiszem az anyai aggódás, és féltés sohasem múlik el. Amanda igen nagy kihívást jelentett nekem, egyedül vágtam neki a szülői feladatoknak. Voltak gyönyörű pillanataink, de nem tagadom, volt mikor nagyon nehéz volt vele egyedül. Hálás volt minden pillanatért, törődésért. Őszintén mondhatom, igazán klassz kis csajt kaptam. Sok év telt el, mire azt kezdtem érezni, nagyon jó lenne már igazi családban élni. De egy jó férjet és apát nem lehet a szögről leakasztani. Hát vártam! Talán majd értem is eljön a herceg azon a bizonyos lovon. Na, jó akkor már a lóról is letettem, sőt, hercegre sem vágytam, csak egy nekem való pasira. Egy nap aztán ott állt előttem. Éreztem ő lesz az, reméltem, ő is ezt érzi. Azóta ő lett a férjem, az én kis pocaklakóm apukája. Teljes lett a családunk és bár az összeszokás nem mindig volt zökkenőmentes, ma már bátran mondhatom, nagyon szeretik egymást. Amanda igazi apukára talált és csak remélni tudom, hogy a párom is hasonlókat érez. Elindult tehát a mi közös életünk, amit 2007. március 31-én a szülinapomon meg is pecsételtünk. Ezen a napon mellettem volt az én drága barátnőm is….Ingrid!

Az első fotó 6 hetesen

2007.11.26. 16:23 - RKriszta

Címkék: ultrahang

 

A mi kis csodánk

2007.11.26. 14:46 - RKriszta

Címkék: megérkezett

 

Nem véletlenül jutott eszembe a fenti mondat. Hosszú hónapokig vártunk a mi kis közös csodánkra. Elterveztük milyen lesz, mikor ölelhetjük majd magunkhoz, sőt talán már a szeretet is kialakult a szívünkben. De nem alakult minden a terveink, vágyaink szerint. Most már tudom, bizonyára nem véletlenül. Sosem gondoltam volna, lehet a vágyaink eléréséhez, pont arra van szükség, hogy egy kis időre elengedjük azokat. Ezért történhetett meg velünk az, hogy miközben a 3. lombik beavatkozásra készültünk egyik pillanatról a másikra megváltozott az életünk. Sosem felejtem el a napot. Ingrid barátnőmmel volt találkám, a szokásos csajos dumálás. Miközben reggeliztünk egy bevásárlóközpontban, arról panaszkodtam neki, nem értem megint miért történik velem meg olyan, amire egyáltalán nem vágyom. Elmeséltem neki, hogy a felkészülés 32. napján tartok, már 5 napja egy másik injekciót kellene kapnom, de ennek az lenne a feltétele, hogy megérkezzen az a 4-5 nap az életemben, amire az elmúlt hónapokban sohasem vágytam. De csak nem jött én meg már idegesen azt képzeltem megint valami baj lesz. Ingrid azt javasolta, hívjam fel a doktornőt. Én meg hallgattam rá és 5 perc múlva már tele izgalommal, de főként félelemmel autóztunk a Kaáli intézet felé, mely mindkettőnk számára egy igen fontos hely. Amikor megérkeztünk azonnal a vérvételes szoba felé irányítottak.  Megtörtént a vérvétel, én pedig arra gondoltam:”majd nemsokára kiderül milyen új problémával kell majd megküzdenünk”. Egy óra türelmet kértek tőlünk, de mi a barátnőmmel nagyon jól éreztük magunkat. Beszélgettünk, nevetgéltünk, olyan érzésem volt..jöjjön aminek jönnie kell. De erre nem számítottam. A nővérke egyszer csak kilépett a szobából, felénk fordult és azt mondta: „Hát, nem lesz itt semmiféle lombik” Azt hiszem életem legnehezebb pillanata volt, vajon mi történhetett? –ez járt a fejemben. Akkor hallottam tovább csak a mondatot…”gyönyörű terhességet mutatott ki a vérvétel” ! Nem is tudtam megszólalni, Ingrid a nyakamba ugrott és azt mondta: „ Drágám, neked kisbabád lesz”! Azt hiszem életem egyik legtökéletesebb mondata volt ez.( a többiről majd még később írok) Milyen régóta vártam erre. De pont most? Pont így? El sem akartam hinni. Az első gondolatom az volt, hogyan osztom meg mindezt életem párjával. Túl snassznak és egyszerűnek gondoltam volna felhívni telefonon. Várni szerettem volna, várni egy megfelelő alkalomra, bár azt is tudtam, sokáig úgysem leszek képes titokban tartani. Hiszen különleges mosoly ült az arcomon. Valószínűleg a boldogság igazi mosolya. Egész napom azzal telt, próbáltam feldolgozni a hallottakat és kitalálni, hogyan osszam meg a férjemmel mindezt. Aztán hazafelé egy gyönyörű, babás képeslapot vásároltam. Mikor hazaértem, gondolkodás nélkül írtam bele a következő sorokat: „Kedves Apa! Azt még nem tudom, hogy kisfiú leszek-e vagy kislány, de az biztos, hogy az anyukám pocakjában kell kivárnom azt a 8 hónapot, hogy végre láthassalak”. Valahogy ez jött belőlem és ezután csak annyi maradt hátra, érkezzen már végre haza. Türelmetlen voltam, de egyszer csak ott állt előttem, én meg a könnyeimmel küszködve adtam át neki a kis borítékot. Vártam, míg elolvassa.. egyszer, kétszer, háromszor…Majd ezt kérdezte: „Ez most hogy ? Ez most hogy?"—Azt hiszem erre én sem tudtam semmi okosat mondani. Fogalmam sem volt, csak azt tudtam elérkezett a pillanat, amire olyan régen vártunk…….



süti beállítások módosítása